Jay Park +18

-Haena!!!

-Jól van, ne sürgess már! –kiáltok vissza legjobb barátnőmnek a fürdőszobából. Mérgesen húzom ki szemem, majd egy kis spirál és trappolva kapom fel táskámat, hogy aztán indulhassunk.

-Parfüm. –szól rám Hyunji, aki vigyorogva nézi végig, ahogy bajszom alatt dünnyögve megyek vissza, végül illatos felhőt húzva magam után fogom meg kezét, hogy kitessékeljem a lakásomból.

-Nem értem, miért vagy ennyire kiakadva. –a nyüzsgő utakon, még cipőink sarkát sem lehet hallani. Sőt, még Hyunjit is alig értem, amikor elhalad mellettünk egy autó.

-Azért drága, mert egész héten dolgoztam. –kezdem el sorolni az érveimet, amiért otthon kellene lennem. –A főnököm egy barom, aki imádja „véletlenül” leejteni a tollát, hogy aztán én vegyem fel, és szenvedjek azzal a szoknyával. Perverz állat. A hétvégén be kell adnom egy újabb pályázatot, különben nem léptetnek elő. A szomszédom, tudod amelyik állandóan magához hívja a haverjait házi bulira, a héten haza látogat a szüleihez, így végre csend lesz és tudok dolgozni. Aztán…

-Tudod mi a te bajod? –szól közbe. –Elmenekülsz a munkádba.  Könyörgöm, lassan két éve, hogy szakítottatok, te meg ahelyett, hogy nyitott lennél az új pasikra, inkább bezárkózol és a munkádba temetkezel. Pasi hiányod van.

-Ez nem igaz. –sértődök meg.

-Válaszolj őszintén, miért nem akarsz bulizni?

-Mert sok a munkám.

-Persze… Vagy inkább mert félsz egy újabb csalódástól. Ez nem élet, amit te annak nevezel. Az élet tele van csalódásokkal, amik megerősítenek, te meg inkább hagyod, hogy elnyomjanak és végleg megsemmisítsenek. Eszedbe juttatnám, hogy anno te voltál a világ legvadabb parti arca, benne voltál mindenben gondolkodás nélkül, most meg úgy viselkedsz, mint egy öregasszony. –lehorgasztott fejjel sétáltam mellette, végig hallgatva a mondandóját, úgy, hogy egy szót sem szóltam közben. –Ezért is szerveztem neked vak randit.

-Tessék? –kérdezek vissza bágyadtan.

-Ma kibulizod magad, holnap meg randid lesz egy pasival. –esküzöm, látom ahogy a szavak elhagyják a száját, bemásznak a fülembe, de az agyam nem tudja befogadni, így a másikon távoznak. Hogy tényleg felfogjam, mit is mondott az imént, megismétlem.

-Ma bulizok –kezdem el nyugodt hangon, majd egyre inkább elveszítem a türelmem, megértem miről is beszélek, és megemelem a hangszínemet. Végül totál kiakadok. –holnap meg randim van egy ismeretlen pasival, akit még te sem ismersz?! –keze után kapok, így magam felé fordítva. –Egy olyan pasassal akarsz te engem összehozni, aki lehet, hogy idősebb nálam, vagy egy perverz disznó?! És ha gyilkos?! Valaki biztos felbérelte, hogy kinyírjon. –Hyunji csak mosolygott rajtam.

-Ki mondta, hogy nem ismerem? –nevet fel. –Komolyan azt hiszed, hogy egy ismeretlennel ültetnélek le egy asztalhoz?

-Őszintén? –vakarom meg állam. –Igen. –vonom meg vállaim, számat is húzva.

-Na kapd be! Gyere, mert lemaradunk. –nevet fel és indul el.

-Miről maradunk le? –sietek utána. Válaszra sem méltat, így kifejtem neki, amit gondolok. –Remélem azt tudod, hogy mérges vagyok rád, amiért ilyen butaságba kevertél. Megmondtam, hogy nem szeretem, ha a hátam mögött szervezel valamit. Egyáltalán helyes? Vagy megint valaki olyat akarsz bemutatni, akinek a cipőjét is az anyja köti be?

-Vannak helyes haverjaim is. –vakkantja.

-Ó, tényleg? Ha neked ez a helyes kategória, akkor nem tudom, hogy mi a…

-Megjöttünk! –sikít fel, így belém folytja a mondanivalómat. Egy csábos mosolyt villant a kidobóra, majd bemegyünk az épületbe. 

Amint beléptünk, megcsapott a szexi férfi parfüm illata. Lehunytam szemem, hogy amikor egy nagyot szippantok, átadjam magam az illatoknak. Érzem, ahogy a bulizással szembeni ellenállásom felébb hagy, és helyét a vágy veszi át.

Állam is leesik, amikor körbe pillantok. –Mi van itt? –kérdésemre ismét nem felel, csak mosolyog. Megfogja a kezem, és egyenesen a pulthoz vezet.

-Girl’s night van. –világosít fel. –Ilyenkor a hölgyek kényeztetése a legfontosabb. És minden ingyen van.

-Megengedhetik ezt maguknak? –kérdezem, majd elfordítom a fejem, hogy felfedezzem a terepet.

-Csillagom, ez Szöul legnevesebb klubja, meg sem kottyan nekik. Két gin tonikot légy szí. –rendel miután felvilágosított.

A klubban színpadszerűség húzódik végig, ahol nem lányok vonaglanak férfi szemeket csillogtatva, hanem félmeztelen, izmos, szexi pasik. A színpad körül van véve kiéhezett nőkkel. Arcomat elönti a pír a szégyentől, hogy az én nyálam is kicsordul a látványtól. Huszonhárom éves vagyok, és úgy érzem magam, mint egy szűzk*rva. Ahelyett, hogy kiélvezném tényleg az életet, inkább a munkámba menekülök és hagyom, hogy az évek elszálljanak felettem. Rá kell hogy döbbenjek, nem is igazán viselt meg a szakítás. Csak könnyebb volt arra fogni, minthogy bevalljam magamnak, hogy félek újrakezdeni. De a látvány, hogy a negyvenes éveiben járó nők miként csorgatják a nyálukat ezekre a korombeli srácokra, sokkal inkább megrémít. Nem hagyom, hogy én is ilyen legyek, hogy későn kapjak észbe, hogy nem éltem.

-Ki vagyok éhezve. –jelentem ki Hyunjinak és fordulok vissza, de majdnem leesek a székről.

-Belőlem ehetsz. –barátnőm helyett, egy csillogó szemű, ravasz mosolyú fiúval nézek szembe, akin nincs felső! Testét tetoválások borítják, nem is egy. Mindenhol van rajta, a karján, a mellkasán, a nyakán. Érzem, ahogy ajkaim elválnak egymástól, amikor szemem lejjebb vándorol arcáról. Az izmai azonnal rabul ejtenek. Már az felizgat, ahogy beszívja a levegőt és a kockái megmozdulnak. Úristen, miket beszélek?

Tekintetemet visszakényszerítem az arcára, de nem számolok azzal, hogy a mosolyával is ölni tud. Féloldalasan elmosolyodik, az én alfelemben, pedig azonnal mozgásba indul valami, amit már olyan rég éreztem.

-Most álmodok igaz? Még egy kortyot sem ittam, hogy így hass rám. –felkönyököl a pultra, fejét megtámasztja, kivillantja ezer wattos fogsorát és egy tincsemet a fülem mögé tűr.

-Nem. Ez a valóság szépségem. –ujjával végigsimít orromon, mire azonnal hátrébb dőlök, megálljt jelezve.

-Hol van a barátnőm? –kérdezem, mire egy cetlit nyújt felém, összehajtva. –Mi ez?

-Ő küldi. –azonnal elveszem tőle és magamban elolvasom.

„Érzelmek nélkül is lehet szexelni! Ezt te tanítottad!”

-Nane… -sóhajtom és fejemet kezemre hajtom.

-Nagyon bölcs gondolat. –erre felkapom a fejem.

-Te elolvastad? –erre csak bólint.

-Hidd el, nem bánnád meg. Elég jó vagyok. –először komoly fejjel nézem az előttem ülő fiút, majd hangosan felnevetek. Azzal a mindentudó mosollyal figyeli végig, ahogy nagy nehezen megnyugszom, majd kortyolok egyet az italomból.

-Ne haragudj, de nem is ismerlek. –próbálom a végéhez terelni a beszélgetést.

-Előttünk áll az éjszaka. –üti vissza a labdát, de az túl magas nekem, így beadom a derekam és beszélgetni kezdünk.

Megtudtam, hogy Park Jaebumnak hívják, huszonnyolc éves és Seattle-ben született. Bevallom eleinte azt hittem, hogy egy beképzelt tuskó, de tévedtem. Örömmel hallgatja meg az én történetemet is, ahogy én az övét. Érdeklődve figyeli minden egyes szavamat, és kérdez is. A hangja pedig egyszerűen az elmémig hatol. Annyira kellemes, egyben olyan szexi is.

Néhány pohár után, már előkerülnek az intimebb témák is.

-Miért szakítottatok?

-Rajtakaptam, ahogy a főnökével az én ágyamban kefél. Az én, saját, szeretett ágyamban! Még a plüssmackóim is ott voltak. –nevetek fel.

-Ezt nem mondod komolyan?! –nevet ő is. –Hogy történt? –kezét véletlenül combom közelébe ereszti, így hozzámér. Érintése után libabőrös leszek.

-Egy üzleti útra kísértem el a mostani főnökömet, mint gyakornok még. A tárgyalás, amin részt vettünk volna elmaradt, így egy nappal előbb értem haza, mint azt terveztem. Nem szóltam neki, gondoltam meglepem. Ami sikerült is. –hangosan nevetek fel. Semmi fájdalmat nem érzek, ahogy felelevenítem a történteket, inkább megkönnyebbülést. –Amikor beléptem a házba, majdnem átestem a magassarkúján.

-Ekkora b*lfaszt. –nevetve ütögeti a pultot.

-Aztán azonnal, de tényleg abban a pillanatban, amikor elért az agyamig, hogy a pasim éppen megcsal, meghallottam azt a vékony egércincogást. Azt hittem elhányom magam.

-Rájuk nyitottál? –töröl ki egy könnycseppet szeméből.

-Csukva se volt az ajtó. –erre mindketten pukkadozni kezdtünk. –Csendben odalopakodtam. Az a kis ribi éppen lovagolt, miközben az orgazmus kerülgette.

-Ha most azt mondod, hogy leszedted róla, itt és most csupaszra vetkőzöm. –kijelentésére hatalmas gonosz vigyor terült el arcomon, majd beharapva alsó ajkamat, rákacsintottam. –Nane!

-Nem is akárhogy szedtem le róla. Szépen, ahogy azt kell, megragadtam a hajánál, és kiráncigáltam a házamból. Úgyhogy kezdhetsz vetkőzni. –viccelődöm vele. Ő azonban egy szó nélkül feláll. Egyenesen a szemembe néz, miközben kigombolja nadrágját, lehúzza a cipzárt, letolja és kilép belőle. Én ezalatt bambán nézek hol szemébe, hol ágyékára. Pink boxere láttán be kell harapnom számat, hogy nehogy kiröhögjem. Ám ő nem áll le, ujjait alsója szélébe teszi és könnyedén dobja le magáról. Tányér nagyságú szemeimet le sem veszem arcáról. Boxeren keresztül is láttam mekkora, el tudom képzelni anélkül is. Lefagyva ülök a bárszéken, még akkor is, amikor felém lép egyet, orrunkkal játszadozva, majd csak annyit látok, hogy ő lehunyja szemeit és megcsókol. Finom francia csókokat hint ajkaimra, majd egyre erőteljesebben kezdi el marcangolni, míg végül megelégelem és széljel nyitom számat, hogy könnyedén becsusszanva megérezzem az igazi csókját. Alfelem azonnal bizseregni kezd, mikor nyelvünk összegabalyodik. Érzem, ahogy megremegek, ahogy benedvesedek.

-Nem lépünk le egy csendesebb helyre? –kérdezi, miközben szavai után végig simít ajkával az enyémen. Elködösült tekintettel hümmögök neki. Beharapott ajakkal lép el tőlem. Lassan lehajol ruháiért, közben igyekszik egy kézzel takarni kicsikéjét.

-Hogy fogsz így fizetni? Szükséged lesz mindkét kezedre. –jelentem ki. Sejtelmesen rám vigyorog, vállára dobja nadrágját és a pink alsóját, majd szabad kezével enyémért nyúl és lehúz a székről.

-Te fogsz nekem segíteni. Nehogy elkapd a kezed. –kuncog.

-Mi? –de máris hátával szemezek, kezeim pedig az ő férfiasságára simulnak. –Úristen! –sikítok fel.

-Haena! –szól rám kedvesen.

-Oké, oké. Nem veszem el.

-Anyám, oda nézzetek! –hallok meg egy nőt.

-Te mázlista. –így a másik. Nem merek rájuk nézni, inkább Jaebum hátához simulok, hogy elrejtsem zavartságomat.

Tévedtem, amikor kicsikének hívtam. Ez óriási. Hogy fog belém férni? Basszus! Mikre nem gondolok?!

-Mehetünk? –kérdezi oldalra fordítva fejét.

-Így?

-Inkább te fogd, minthogy én. –megfogja kezeimet és nem engedi, hogy elhúzzam. Szorosan hozzásimulva megyünk végig a klubbon, mindenféle kiabálással kísérve.

-Nem akarsz felöltözni? –kérdezem, miután beszálltunk a kocsijába. A kulcsot a helyére teszi, elfordítja, majd gázt ad.

-Minek, ha úgyis lekerül majd? –húzogatja szemöldökét.

-Ki mondta, hogy megkapsz? –kérdezem gonoszul vigyorogva.  Le sem véve szemét az útról, egyik kezével elengedi a kormányt, és végig húzza ujjait lábam között. A levegő is tüdőmbe szorul, azonnal az ülésemet kezdem markolászni.

-Úgy látom, eléggé kívánsz. –adja tudtomra a nyilvánvalót.

-Te mekkora szemét vagy. –mondom, közben próbálom visszaszerezni elmém felett az uralmat.

-Én is akarlak. –egy pillanatra felém néz, majd vissza is fordul. –Megnézheted, hogy mennyire.

Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, rámarkoltam erekciójára és a füléhez hajoltam.

-Jobban szeretem érezni, mint látni. –érintésemtől a gázra taposott.

-Mindjárt érezheted! –leheli maga elé, mikor a fülére harapok. –Szóval durván szereted mi?

-Fokozatosan. Először gyengéden, aztán majd idővel mehet durván is. –cirógatom meg fülcimpáját orrommal.

-Bármelyiket megkaphatod tőlem, csak mondanod kell.

Néhány perc múlva már Jaebum hálószobájában vagyunk. Azóta, hogy megérkeztünk, Jaebum átváltozott szexi, kemény, parancsolgató félistenné és ez felizgat. Emellett pedig gyengéd és figyelmes, ami pedig valamiféle különleges érzelemmel tölti el testem.

Lassan közelít meg, egyik kezét a tarkómra téve, hogy közel húzhasson a csók közben, míg másikkal a ruhám cipzárját bontogatja, nagyon is ügyesen. Közben én mindkét kezemmel átkarolom és vadul marcangolom ajkait. Mikor lecsúszik rólam a ruha Jaebummal együtt hátrálni kezdek az ágy felé, amire óvatosan el is fektet. A csókot megszakítja, hogy a szemembe tudjon nézni. Teljesen megbabonáz. Azt hiszem elértem azt a szintet, hogy bármit kér, azt megteszem. Hihetetlen, hogy képes voltam eljönni egy olyan fiúval, akivel csak most találkoztam, de valami furcsa érzés vesz körül, ami azt súgja, hogy ne hagyjam őt veszni. Hallgatok rá, és könyörögve pillantok Jaebumra, hogy érjen végre hozzám. Megérti, mit szeretnék, és azonnal cselekszik.

Az ujjait becsúsztatja a bugyim alá, és megérint. Eláll a lélegzetem, és totálisan kimegy a fejemből minden.

-Maradj csendben. –parancsol rám gyengéden, de határozottan. Becsukom a számat, és a lélegzetem újra eláll, amikor két ujját belém csúsztatja, de nem mozdítja meg. A hüvelykujját kívülről a szeméremcsontomra nyomja. –Jó kislány leszel ugye Haena?

-I..igen. –lehelem, és az ajkamba harapok. Kihúzza az ujjait. Könyörögnék, hogy tegye vissza, de ahogyan rám parancsolt, az valósággal az őrületbe kerget, de egyúttal engedelmességre is késztet, így aztán hallgatok. Óvatosan kinyitom a szemem, amikor a nedves ujjait végighúzza az ajkamon. Ösztönösen megnyalom az ujjait, míg el nem húzza, és a szájába nem veszi őket. Közelebb hajolok, az ajka az enyémhez ér, és behunyom a szemem, hogy érezzem az ízét és a sajátomat a száján. Lehúzza rólam a bugyit, és a melltartómat is messzire hajítja. Egyik karjával átölel, a kezét a mellemre csúsztatja. Gyengéden megcsípi először az egyik bimbómat, aztán a másikat, és újra végigcsókolja az állkapcsomat. Feláll a tarkómon a szőr, amikor nyelve hegyét végigfuttatja a fülemen. 

-Szeretnéd, hogy megérintselek? –lehelete forró az arcomon, egyenesen éget.

-Igen. –nyögöm. Fogaival megcsipkedi a fülcimpámat, a keze pedig elindul lefelé a hasamon, de megáll a köldökömnél.

-Mondd, hogy azt akarod, hogy megérintselek. –suttogja fülembe. Alig tudom kinyitni a szemem.

-Azt akarom, hogy megérints…

Lejjebb csúsztatja a kezét, és a szívem hevesen zakatolni kezd. Amikor már azt hiszem, hogy végre megérint, a keze a combom belső felére vándorol.

-Tárd szét a lábadat. –hagyom, hogy a lábam szétnyíljon, de a kezével még szélesebbre tárja a combomat, míg teljesen fel nem fedem neki magam. Fölém hajol, egymás után megharapdálja a két bimbómat, aztán végighúzza rajtuk a nyelve hegyét, a szájába veszi, és éhesen csókolja őket. Az ujjaimat belefúrom ében fekete hajába, a legszívesebben megragadnám és magamhoz húznám a fejét, de nem teszem. Végigcsókolja a mellkasomat, minden egyes bordámon végigfuttatja a nyelvét, mielőtt elérne a köldökömig.

-Ki kell mondanod, mit szeretnél. –lassan végignyalja a hasamat, a bőröm szinte szétreped a gyönyör remegéseitől. –Addig nem kapod meg, amíg ki nem mondod.

-Kérlek, kérlek, érints meg! –a szavak valósággal kiszakadnak belőlem.

-Nem hiszek neked – gúnyolódik, és végignyalja a csiklómat. Egyetlenegyszer. Aztán felnéz, és vár.

-Kérlek… Azt akarom, hogy nyald a … -túl mocskosnak érzem ahhoz, hogy kimondjam.

-Mit mondtál? –ismét végignyalja a csiklómat, ezúttal kissé lassabban, amitől remegések futnak végig az altestemen. –Nem értettem pontosan.

Megismétlem, kissé hangosabban, de még mindig túlságosan zavarban vagyok ahhoz, hogy kimondjam. Jaebum becsúsztatja a kezét a lábam közé, és két ujjal szétnyitja a szeméremajkamat. Végignyal egyszer. De megint csak egyetlenegyszer. Nem bírom! A combjaim egyre erősebben remegnek. Nem tudom, meddig leszek még képes várni. Néhány pillanat múlva ismét nyal egyet, miközben nem veszi le rólam a szemét.

-Mondd meg mit akarsz, különben nem segíthetek. –ismét belém nyal, és nem bírom tovább. Lenyúlok, belemarkolok a hajába, az arcát benyomom a lábam közé, amennyire csak hagyja, aztán egyenesen a szemébe nézek. Eluralkodik rajtam a vágy, hogy megkapjam végre.

-Nyalj már ki! B*ssza meg, nyalj ki! –A szemhéjam magától lezárul, a fejem hátrahanyatlik, ahogy nyalni kezd. Úgy érzem, elájulok. Nem tudom kinyitni a szemem, részeg vagyok a gyönyörtől. A csípőm magától mozog, markolom a haját, de mintha nem is érezné a fájdalmat, erőteljesen és gyorsan nyal, olykor kicsit lassít. Szopogat, a hüvelykujja begyével masszírozza duzzadt csiklómat, aztán folytatja a nyalakodást. Amikor már úgy érzem, hogy nem bírom tovább, és próbálok elhúzódni tőle, megragadja a combomat, és nem engedi, hogy moccanjak. Az orgazmus elsöprő erejű, a lábam megállíthatatlanul remeg, minden erőmmel markolom a haját. Felnyögök, megragadom a fejtámlát, kapaszkodom, hogy el tudjak húzódni Jaebumtól. Még keményebben szorít, az ujjai olyan erősen belevájnak a combomba és a csípőmbe, hogy az már fáj, de nem bánom. Sőt! A remegés lassan szűnik, és a lélegzetem is egyre egyenletesebb, Jaebum nyelve pedig szintén gyengédebb. Amikor vége, megcsókolja mindkét combom belső oldalát, aztán a hasamat, mielőtt feltápászkodna. A térdére és a könyökére támaszkodik, puha, nedves ajkával gyengéd puszit nyom a nyakamra, az államra, aztán a homlokomra. Végül hosszan a szemembe néz, fölém hajol, és finoman megcsókol. Zihálva igyekszem újra uralni a testem.

-Jó isten, Jaebum. –préselem ki magamból.

-Mondtam, hogy nem fogod megbánni. –nyom egy puszit minden szava után forró testemre. Amikor ráharap fülcimpámra, minden erőm visszatér. Vállainál fogva az ágyra nyomom. Csillogó szemekkel és kaján vigyorral figyeli, ahogy lejjebb csúszok lába közé és hatalmas merevedésével szemezek. –Ne félj tőle, nem harap.

-Hallgass! –markolok rá. Alkarjaira támaszkodik, le sem veszi rólam szemeit, én pedig miután egy kicsit megnedvesítettem az ajkaimat, szintén rabul ejtve tekintetét, a számba veszem teljes hosszát. Lassan mozgatom rajta fel és le a fejem. Jaebum csücsörített szájjal fújja ki a magában tartott levegőt, közben az ágytakarót markolássza. Eszem ágában sincs megvonni magamtól ezt a látványt, úgyhogy egyik kezemmel összébb fogom a hajam, a másikkal pedig rámarkolok Jaebumra. Összhangban végzem a munkámat, közben pedig láthatom a gyümölcsét is. Ennél szebbet el tud valaki képzelni? Na jó, talán mégis van jobb ennél, de az sincs már messze.

Tövig engedem magamba Jaebumot, nyelvemmel is játszadozva, körözgetve. Amikor érzem, hogy kezem között lüktetni kezd és már a levegőt is szaggatottabban veszi, ahogy felhúzom fejem, szívok is rajta.

-Úristen!! –mordul fel. –Ezt… ezt még..még egyszer. –vele ellentétbe, én azonnal megteszem, amit kér. Jó párszor sikerül ugyanezt a reakciót kiváltanom belőle, majd mikor már egész teste megremeg, még egy utolsót szívok rajta, aztán készségesen nyelem le forró magját. Ez az első alkalom, hogy ezt megtettem és örömmel tudatom magammal, hogy Jaebum, nagyon is finom. Míg újdonsült szexpartnerem a normális légzés visszaszerzésével van elfoglalva, föléje mászok és nyakát kezdem el csókolgatni, harapdálni.

Egyik percről a másikra kerültem ismét én alulra.

-Most fogod a nevemet sikítani. –lehelete égeti a nyakamat, a vágy hulláma végigfut a testemen. Érzem, ahogy a foga horzsolja a bőrömet a fülem alatt. Óvatosan a hasamra fordít. Oldalra fordítva fejemet helyezkedem el. Fülemtől kezdve végig csókolja tarkómat, hátamat. Érzem, ahogy farkát a hátsómhoz teszi, ezzel is húzva az agyam. Újra keményen áll, égeti a fenekem, ahogy hozzásimul. Kőkemény hasa szorosan a hátamnak simul. Átöleli a derekamat, az egyik kezével megmarkolja a mellemet, a másikkal benyúl a lábam közé. A fejem hátrahanyatlik a mellkasára, amikor egy ujját bedugja lüktető szeméremajkam közé, és simogatni kezd. Zihálva hátrahajtom a fejem, hogy hozzáférjek a szájához. Kidugja a nyelvét, és az enyémhez érinti. Az ajkát az enyémhez szorítja, és mohón addig csókol, amíg már nem kapunk levegőt. Alig bírok magammal. Ollózgat bennem, de én nem ujjait akarom magamban tudni.

-Jaebum… -ejtem ki nevét, mire végig nyal a fülemen. –Válts már…

-Mit szeretnél Haena? –ahogy kiejti az én nevemet, az szinte orgazmust vált ki belőlem.

-Dugj meg! Érezni akarlak magamban!

Megrázkódom a gyönyörtől, amikor a nyelve hegyével végigsimít a tarkómon. Az arcom a matracba nyomódik, a súlya alatt meg sem tudok mozdulni. Az ajkamba harapok, amikor megérzem a fogait a hátamon. Minden egyes harapás nyomát megpuszilja és megnyalogatja, hogy elmulassza a fájdalmat.

Egyetlen mozdulattal a hátamra fordít, és az ágy közepére lök. Becsusszan a két lábam közé, a térdével szétfeszíti a combomat. Teljesen ki vagyok szolgáltatva neki. A tenyerét a combomra szorítja, és még jobban széttárja a lábamat. Egy pillanatra a szemembe néz, aztán le a széttárt lábam közé. Hogy tovább kínozzon, először csak egyetlen ujját dugja belém, aztán végigsimít vele a csiklómon. Szemét! Lenyúlok, és egy pillanatra engedi, hogy megérintsem magam, aztán elhúzza a kezem. Most már vadul mozognak az ujjai, megtalálnak bennem minden érzékeny pontot. Vonaglok a gyönyörtől, a fejemet mélyen a párnába fúrom. Aztán hirtelen, mintha tudná, hogy mindjárt elélvezek, visszahúzza az ujjait. Fölém hajol, közben végigcsókolja, nyalja, harapdálja a bőrömet a combomtól a nyakamig. A két karomat a fejem fölé szorítja, hogy ne tudjam megérinteni. Mohón bámulja az ajkamat, aztán a szemembe néz.

-Te döntesz. Hogy akarsz az enyém lenni? –kérdésére azonnal beharapom a számat. Ezt még meg kell kérdeznie?

-Tudod te hogy szeretném… Keményen.

Beleharap a nyelvembe, aztán vadul megcsókol. Zihálva nyögünk egymás szájába. A csókot meg sem szakítva, lenyúl a jobb kezével, megragadja a farkát, és belém hatol, de csak éppen annyira, hogy megőrjítsen a vágy. Előrelököm a csípőmet, hogy mélyebben magamba kényszerítsem. Egyre vadabbul csókolom, és végre meg tudom ragadni a haját. Belemarkolok, és megrántom. Nem érdekel, ha kitépem a haját, és őt sem izgatja, ugyanúgy élvezi a fájdalmat, ahogyan én. Aztán nagyon lassan teljesen belém hatol. A fejem hátrahanyatlik, az ajkam szétnyílik, a lélegzetem elakad, csak nyögdécselek és nyöszörgök. Ezer év. Ennyi időnek tűnt a számomra az a várakozás, hogy végre magamban érezhessem Jaebumot. Először csak lassan mozog, és kényszerít, hogy a szemébe nézzek. A fogai közé harapja az alsó ajkamat, megrántja, aztán a nyelvével végigsimít rajta. A szájára tapasztom az ajkamat, felrántom a csípőmet, hogy még mélyebben magamba kényszerítsem. Most már az egész lábam remeg. Nem tudok uralkodni az izmaimon. Egyre keményebben mozog bennem, lehetetlen tovább csókolózni. A nyakam hátrafeszül, a mellemet az ajkához szorítom, és ő vadul nyalni kezdi a bimbóimat. Magamhoz ölelem izzadságban fürdő testét, a lábaimat átvetem a derekán. A körmeim a hátába vájnak, és feltépik a bőrt, ő pedig még vadabbul mozog bennem.

-Jae…Jaebum… -vetem hátra fejem a közelgő orgazmus miatt.

-Együtt… -homorítja testét, és ebben a pillanatban, mindketten egyszerre élvezünk el. Jaebum magja teljesen kitölt. A lábaimmal szorosabban magamhoz ölelem, amíg csak tudom, aztán elhagy minden erőm. Csak akkor húzódik ki belőlem, amikor a teste már kezd elernyedni. Mellém fekszik, segít, hogy mellkasára feküdhessek, végül kisimít néhány hajszálat nedves arcomból és a fejbúbomat kezdi el simogatni. Mindketten egyenletesen vesszük a levegőt, lassacskán elnyom az álom bennünket. Ám amíg ébren vagyok, az agyam azon kattog, vajon miért ennyire figyelmes, kedves? Egyéjszakás kalandok során nem szokás az efféle érzelem. Legalábbis eddig még sosem volt velem valaki ilyen gyengéd.

Valamiért kezdem úgy érezni, hogy megkedveltem. Túlságosan is.

Másnap nyolc órakor keltem, Jaebummal együtt. Gyorsan összeszedtem a ruháimat, felöltöztem és haza vitettem magam. Hiába érzem azt, hogy Jaebum különleges, nem hiszem, hogy ő is ugyanígy érezne. Ezért, hogy megóvjam magam, amint lehet, eltűnök a képből.

A vak randim délután három órakor lesz, a lakásom közelében lévő cukrászdában. Lelombozódva készülődtem, hogy azért normálisan nézzek ki, de az éjszaka folyamán, valami megváltozott bennem. Egy egyszerű lenge nadrágot vettem fel, hozzá egy háromnegyedes inggel. Egy kis szempilla spirál és kész is. Ha természetesen nem kellek neki, akkor sehogy se.

Két óra ötven perckor már a cukrászdába ülök, fülemen a telefonommal és Hyunjinak mesélem a tegnapot. Közben lehajtott fejjel, az asztalra fektetett kínálatokat nézegettem.

-Annyira édes volt, és olyan rossz, hogy csak ennyi volt.

-Honnan veszed, hogy ennyi volt?

-Ugyan Hyun, te komolyan kinézed, egy olyan félistenből, mint Jaebum, hogy többet akar egy egyéjszakás kalandnál? –szabad kezemmel az asztalra könyökölök és homlokomat a tenyerembe süllyesztem.

-Miért érzem azt, hogy megkedvelted Jaebumot? –hallom, hogy mosolyog.

-Jó volt vele, túl jó. És nem csak a szex. Látni akarom. Miért van az, hogy akit szeretnék sosem sikerül? –néma csend. –Hyunji?

-Haena, valaki megérkezett. –azzal a hívás megszakadt. Elemelem fejem a kezemből és a telefont kezdem vizslatni, mikor észreveszem, hogy az asztal alatt valakinek a lába átnyúlik az enyémhez. Meglepetten emelem fel burámat, de csak ekkor lepődöm meg igazán.

-Szia Szépség. –mosolyog rám azzal a szexi mosolyával.

-Mit keresel itt? –kérdezem bambán.

-Egy vak randira jöttem, egy csodálatos lánnyal, akivel a tegnap este összeismerkedtem.

-Viccelsz ugye? –még mindig nem hiszem el, hogy ő az.

-Hyunjinak tényleg vannak helyes haverjai, bár én nem a haverok kategóriájába tartozok. –nevet fel és az asztalon lévő kezemre simítja övét. –Az unokatesói viszont még szexik is.

Ekkor esik le, hogy Hyunji mindent megtervezett. Mindenegyes momentumot alaposan kitervelt. Okos.

-Nem megyünk inkább sétálni? –kérdezem hirtelen, sürgetően. Mosolyogva bólint, majd mindketten felállunk. Jaebum kinyitja előttem az ajtót, majd amikor becsukja maga mögött, azonnal a nyakába ugrok és ajkaira nyomok egy csókot. Félek, hogy visszautasít, de még meg sem fogalmazódik bennem, mikor ő már magához is ölel és szenvedélyesen kezd csókolni. Lassan letesz a földre, hajamat fülem mögé tűri.

-Azt hiszem sikeres volt a randevúnk.

-Azt mondod? –kérdezem, miközben testemet melegség járja át.

-Azt. –puszil meg homlokomon, majd összefűzi ujjainkat és boldogan sétálunk el kéz a kézben, hogy megköszönjük mindketten barátnőm segítségét. 

I Need U (BTS Jungkook)

Hosszú ideje nem izgultam már ennyire, mint ebben a nem minden napi pillanatban. Reszket a kezem, persze próbálom a szoknyám rojtjaiba elrejteni, több illetve kevesebb sikerrel. Az ölembe simuló könyvből lassan emelem fel a fejem, hogy körbe nézhessek a kisebb csoporton, ami csak is az én tiszteletemre jött létre. Meghatódva mosolyodom el, a tinédzser fiatalokon, akik maximum egy-két évvel lehetnek nálam fiatalabbak. Mindnyájuk ugyanolyan könyvvel érkezett, mint amit én is a kezemben tartok. Teljesen elönt a jóleső bizsergés, kicsit felrázza megfáradt testemet. Még egyszer, utoljára lehunyom szemem, egy hosszabb és mély sóhaj elejéig, aztán amint elcsendesülnek, felnézek rájuk és elmosolyodok csillogó tekintetükön.

-Üdvözlök mindenkit. –köszönök, mire mindannyian hajlongani kezdenek. –Szeretném megköszönni nektek a meghívást. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyenben is részesülni fogok.

-Mi köszönjük, hogy megtiszteltél minket. Mi itt mindannyian azért vagyunk itt, mert, ha megengedik a többiek, akkor a saját indokomat mondom –nézett körbe az egyik szervező lány a többiekre –személy szerint, felnézek rád, és példaképnek tekintelek. –mondata után nem csak ő, de én is elpirultam. Sosem reménykedtem, hogy egyszer ilyen hatással legyek valakire, valakikre. –Szerintem mindnyájunk kívülről fújja a könyvet, de ami a mai találkozónk legfontosabb oka, az az, hogy a te szádból is hallhassuk. Nem elég olvasni, ezt hallani is kell. Úgy gondolom, kevés az olyan ember, aki így kíméli meg azt, akit szeret. –a gondolattól könnybe lábad a szemem, de tartom magam, bár az ajkaim néha beleremegnek. –Szerintem nem lettem volna ennyire erős, mint te.

Gyermekded viselkedésemet elrejteni sem tudtam. Boldog voltam. Nagyon.

Miután mindenki kényelmesen elhelyezkedett, a kezembe vettem a könyvet és végig húztam az ujjam a borítón. Az érzelmek kitörni készültek, de erőt vettem magamon, már amennyire tudtam, és belekezdtem.

-Minden akkor kezdődött, amikor…

*Négy évvel ezelőtt* 

          Tizenhat éves voltam, szinte még gyerek. Nem tudtam, hogy kezeljem a helyzetet, mi lenne a helyes. Nem mondta senki sem, mit kellene tennem, senki nem volt nekem. Senki. Apám korán meghalt, még kicsi voltam, túl fiatal ahhoz, hogy apa nélkül nőjek fel. Talán nyolc lehettem, nem emlékszem, fáj emlékezni. Egy dolog viszont megmaradt. „Vigyázz rá!” suttogta, miközben a kezemet szorította, majd teste elernyedt és örök álomba merült. A temetésén anya megváltozott. Nem volt már a régi, ahogy semmi más sem. Nem mosolygott többé, nem ölelt meg és sosem mondta többé, hogy szeret. Apával együtt ő is elment. Olyan volt, mint egy szobor, alig evett, alig ivott. Megszűnt élni, csak volt. Az ígéretemhez hűen, az iskola után munkát vállaltam a kisboltban. Kicsi voltam, emiatt alig akartak munkát adni nekem, de a körülmények miatt megenyhült a szívük, és bár nem szívesen, de besegíthettem egy kis pénzért. Anya képtelen volt eltartani minket, ezért fel kellett nőnöm a feladathoz. Az iskolában nem engedhettem meg magamnak, hogy rontsak az átlagomon, hiszen erre apa nagyon büszke volt. Késő estig tanultam, ha kellett. Keveset aludtam, fáradt voltam, de sikerült kitűnő maradnom. 

Egy évvel később, december 24-e szörnyen hideg volt. Fújt a szél, a fák ijesztően dülöngéltek ide-oda, árnyékuk rémisztően terültek el a síron, ahol most már, a számomra legfontosabbak aludták békés álmukat. Újra együtt lehetnek, örökké. Senki sem zavarja meg kettejüket, kivéve én, amit úgy éreztem, hogy nem bánnak. Ez az első karácsony, amit a temetőben töltök, mellettük. És úgy néz ki, hogy az utolsó is. Búcsúzni jöttem. Az autó már vár, ami egy gyerekotthonba visz majd. Miután anya öngyilkos lett, és nekem nem maradt senkim, egy árvaházba kerültem. Gyötrelmes volt az első ott töltött hetem. Villanyoltás után, mindig körbe állták az ágyamat és beavatásnak becézve, elvertek. Jó alaposan.

Minden nap azzal telt el, hogy hogyan szökhetnék el innen. Élni akartam és nem meghalni. És egy nap eljött az én időm! Engem küldtek el friss kenyérért és mivel sosem volt rám panasz, megbíztak bennem, így felügyelet nélkül mehettem. Bár többé, nem tértem oda vissza.

Tizenhárom évesen a fővárosba mentem. Sosem volt senki, akiben megbíztam volna, aki mellettem lett volna, de egy idős néni a szárnyai alá vett. Lányaként szeretett, befogadott és amit a legjobban szerettem volna, iskoláztatott.

Valahányszor meg akartam köszönni neki, sosem engedte. Nagyi, mert úgy hívtam, sosem erősködött, hogy meséljem el a történetem. Ha akartam volna se tudtam.

Ahogy idősödtem, úgy vált egyre nehezebbé az érzelmeim kezelése. Ekkor kaptam egy füzetet. Nagyi azt mondta, hogy ebbe mindent leírhatok. Eleinte visszakoztam a dologtól, de aztán egyre inkább hívogatott, mígnem írni kezdtem. Naplót vezettem. 

Hálás voltam neki, végre újra családom volt. Végre nem voltam egyedül.

Az iskolában könnyen felvettem a tempót. Azt akartam, hogy a szüleim is büszkék lehessenek rám, ezért keményen tanultam, hogy felvegyenek egy elit gimnáziumba, ahol majd irodalmat tanulhatok. Így tizenhat évesen már nem a naplómat írtam a Nagyitól kapott füzetekbe, hanem verseket és kitalált történeteket. Egyetlen barátként tekintettem a füzetemre, ami miatt kitaszított lettem a gimnáziumban. Senki sem közeledett felém, és én sem nyitottam senki felé. Nem volt szükségem rájuk, legalábbis ezzel hitegettem magam. De egyik nap, mikor a szekrényem ajtaja nem nyílt ki, egy aranyos fiú lépett a hátam mögé, szinte perzselte a lehelete a bőröm és segített kinyitni a rakoncátlan fémet.

-Kö..köszönöm. –nyögtem ki.

-Nem tesz semmit. –majd egy mosoly után továbbállt. Nem bírtam levenni távolodó alakjáról a szemem. Megbabonázva sétáltam a terembe, miután kivettem az adott órához kellő tankönyveket. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy valaki segített nekem.

Leülök a helyemre és magam elé bámulva dolgozom fel a történteket.

-Hé, minden oké? –tellegető kezétől megugrok. Sötét, barna haja a szemébe lóg, de így is tisztán látom, milyen gyönyörű, csillogó szemei vannak. Szája kedvesen mosolyog rám, amitől zavarba jövök, nem is tudtam, hogy tudok ilyet is.

Szép hosszú nyakán végig futtatom a tekintetem, majd vissza, igéző szeméhez, végül a már vigyorgó ajkához, amitől észhez térek. Felkapom a könyvemet és magam elé tartva takarom el magam. Meghallom kuncogó hangját, azonnal kiráz tőle a hideg, természetesen jó értelemben. Egyik kezével kitolja a könyvet arcomból és mosolyogva néz a szemeimbe.

-Mi..mit sze..retnél? –kérdezem dadogva, képzeletben homlokon csapva magam.

-Haena a neved igaz? –mosolyog kedvesen. Bólintok. –Én Jungkook vagyok. –fordul teljesen hátra, hogy kényelmesebb pózba tudja felém nyújtani a kezét. Hezitálva, de végül én is a kezemet nyújtom felé. Ahogy kezeink egymásba simulnak, a testem beleremeg és mintha repedés hangját hallottam volna. Egy halvány mosolyt ejtek meg. –Nahát! –lepődik meg. –Sokkal szebb vagy, ha mosolyogsz. –elpirulok és gyorsan kikapom kezem övéi közül. 

Még mielőtt bármi történhetne, belép a tanárunk és elkezdődik az óra.

Hogy lehet az, hogy az osztálytársaim közül pont Ő vesz észre, és hogy lehet az, hogy lassan három hónapja, nem vettem észre, hogy egy ilyen fiú ül előttem.

Elővettem a füzetem és írni kezdtem. Róla.      

„Az első versemet Rólad!”  

Órák után, mint mindig, most is a Han folyó partjához igyekeztem. Volt egy hely, ahol sosem járt senki, csak is én voltam. Én és az írás. De ma nem voltam egyedül. Egy bicikli volt neki támasztva a fa tövébe, ahol én ülni szoktam. Éppen a folyót nézte, így nem vette észre, hogy vacillálok, vajon oda menjek-e, vagy se. Valami furcsa érzés miatt, úgy éreztem, hogy maradnom kell, nem futamodhatok meg.

-Szép ez a hely. –szólalt meg, amikor leültem mellé a fa tövébe. –Békés és barátságos, pont mint te. –ekkor nézett csak rám. Fogalmam sem volt mit kellene tennem ebben a pillanatban, így hát lesütöttem a szemem és az ölemben lévő táskámat piszkáltam. –Egyszer láttam, hogy erre fele sétálsz és gondoltam megnézem én is. –nevetett fel, mire ránéztem. –Remélem nem baj. –megráztam a fejem. –Mit szoktál írni?

-Tessék? –lepődtem meg.

-Ne haragudj, nem muszáj válaszolnod, csak tudod, próbállak ellazítani.

-Miért?

-Szeretném, ha barátok lennénk.

„Akkor délután, sikerült elérned, hogy megbízzak benned. Többnyire csak te beszéltél, én hallgattam, de minden ki nem mondott szavamat megértetted, már akkor.”

Telt, múlt az idő. Kilenc év után újra lett barátom, egy támaszom. Megváltoztam. Jungkook megváltoztatott. Nyitni kezdtem mások felé, de főleg felé. Ám azt, hogy mi történt velem, azt nem tudta meg. Nem akartam, hogy sajnáljon.

 Megbíztam benne. Már nem csak az írásban leltem örömöt, hanem az ő társaságában is. Kezdtem úgy érezni, hogy ez több mint barátság. Szerelmes lettem belé és tisztában voltam vele, hogy ő is ugyanígy érez, csak nem mer lépni.

Minden napot együtt töltöttünk, iskola után mindig, a most már közös helyünkre mentünk. Míg én írtam, ő gitározott mellettem. Gyönyörűen játszott. Még sosem hallottam így senkit sem játszani. Néha csak néztem, ahogy ő lecsukott szemmel pengeti azt, ami akkor az eszébe jut. Mindig azzal nyaggattam, hogy írjon dalokat. Nem csak jól játszott, hanem csodásan énekelt is.

…

-Hát nem akarsz saját dalokat írni? Nem akarod, hogy más is érezze azt, amit te? –tettem le kezemből a füzetemet és kérdeztem meg tőle. –Nem ez az álmod?

-Neked mi az álmod?

-Író szeretnék lenni. –mondtam határozottan. Szemeimből a füzetemet kezdte el bámulni.

-Tudod, lassan másfél éve ismerlek, és még egyszer sem mutattad meg a verseidet.

A füzetet a fejemhez emelve búgtam: -Mert nem szabad mindent látnod.

-Rólam is írtál? –kezéből eltűnt a gitár, ő pedig négykézláb, a képembe tolva a sajátját várta, hogy válaszoljak. Nagyot nyelve nézem csillogó szemeit és bár nehezen, de próbálom visszatartani magam, hogy ne érintsem meg ajkait. A romantikus idill azonnal eltűnik, mikor kikapja kezemből a füzetet és az éppen írott, befejezetlent kezdi el olvasni magában. 

„Mindegy merre jársz, mindegy mit teszel, te örökre mellettem maradsz, téged örökre a szívembe zártalak.

I need you!”

Zavartságomban az ajkamat kezdem el harapdálni. Vagy lassan olvas, vagy csak játszik és húzza az agyam. Lassan ölébe ereszti a füzetet, majd megszólal: -Azt kérdezted, mi az álmom.

Értetlen fejjel, de bólintottam, mire közelebb kúszik hozzám, és ajkait az enyéimre tapasztja. Alig fogom fel mit tesz, szemeimet is akkor hunyom csak le, amikor kezével a tarkómra simítva közelebb húz magához. Nem kapkod, nem erőszakos. Kivárja, míg én engedem be a számba. Most már tudom, mi volt az a repedés hang akkor, amikor először beszélt hozzám. Most értettem meg. Jungkook lerombolta a körülöttem lévő burkot és most újjá építi. Azt hittem a boldogság és az öröm kiégett belőlem akkor, de úgy tűnik, csak jó mélyre volt elásva, és segítség kellett, hogy újra érezhessem.

Egy puszit nyom az ajkaimra, majd a homlokomra. Szemem megtelik könnyekkel, melyek zokogás útján jönnek a felszínre. Jungkook ijedten néz rám, mire én azonnal a nyakába borulok. Magához ölel és simogatni kezdi a hátam. Fejét hajamba fúrja, leheletének melegét még így is érzem.

-Szeretlek! –duruzsolja.

Jungkook nem csak a barátom, nem csak a szerelmem, hanem a megmentőm is.

„Minden, amit tettem, csak miattad volt. Nem akartam, hogy azzal a tudattal élj, hogy nem tehettél semmit. Szerettelek, szeretlek és szeretni foglak!” 

„Tőled kaptam életem első és utolsó csókját!”

Az évek múlásával visszakaptam az életemet. Újra szerettek és ez az érzés, hogy én vagyok valakinek a legfontosabb a világon, mindennél jobb volt. Jungkook vigyázott rám, mellettem volt. Tiszteletben tartotta, hogy nem akarom a múltammal terhelni, így hát nem faggatott. Még a szüleit is megkérte, hogy ne kérdezősködjenek. Miután bemutattam Nagyinak, aki szerintem még nálam is sokkal jobban örült, hogy van mellettem valaki, én következtem. Nagyon izgultam és féltem, vajon mit mondanak majd a szülei. Elfogadnak a titkommal együtt, vagy sem? Nem tudtam mit kellene tennem, hogy viselkedjek egy ilyen helyzetben, hiszen nekem ő volt az első. Nem volt alkalom, hogy tapasztalatot szerezzek a szülőkkel való találkozásokból. De ő ott volt velem, fogta a kezem és ez erőt adott.

Sok időt töltöttünk náluk.

Éppen Jungkook ágyán feküdtem hason és írogattam valamit, teljesen magamba merülve, mikor számomra ismeretlen dallamot hallok meg a gitár húrjain megszólalni. Leteszem a tollat a kezemből, de nem fordulok meg, hogy lássam. Lehunyom a szemem és csak hallgatom. Nincs hozzá szöveg, de mintha hallanám a kimondatlant is.

-Egyszer azt kérdezted, hogy miért nem írok saját dalokat. –lassan megfordultam és felültem az ágyon. Velem szemben ült egy babzsákon, kezében a gitárjával és azt bámulta. –Most már tudom miért nem. –felemelte tekintetét és az enyémbe fúrta. –Nem volt kinek írjam. Nem volt Múzsám, de most már van. –a falhoz támasztotta a hangszert, miután felállt, felém lépkedett, és leült mellém az ágyra. –Igaz, ehhez még nincs meg a szöveg, de a kötelék, ami köztünk van, segített abban, hogy te is meghalld. Eddig csak neked énekeltem, most már rólad fogok. –közel hajolt hozzám és megcsókolt.

Olyan érzékien csókolt, mint még soha. Minden érzését éreztem magamon, magamban. Szeret és én is szeretem.

Édes ajkai elváltak tőlem, de nem sokáig. Nyakamat kezdte el puszilgatni. Minden érintésénél elöntött a melegség. Tudtam mit szeretne, és nem volt ellene kifogásom. Mindketten készen álltunk rá. Bíztunk a másikba. A legfontosabb, hogy tudtam, Jungkook vigyáz rám.

Beletúrtam hajába, mire ő az ölébe húzott.

-Biztos vagy benne? –kérdezte a szemembe nézve. Egy hatalmas mosoly kíséretében bólintottam.

Akkor este eggyé váltunk. Együtt vettük a levegőt, együtt mozogtunk.

„Hiányzol, szeretlek, bocsáss meg!”

Tizennyolc évesen sikeresen felvételiztünk a Művészeti Egyetemre, ahol Jungkook zenét, én pedig költészetet tanultam. Igaz, még mindig író akartam lenni, de mivel úgy gondoltam, a versek feldobhatják a monoton szöveget, ezért erre a szakra jelentkeztem.

Az egyetemi elfoglaltságok sem rontották el a kapcsolatunkat. Minden szabad percünket egymásnak szenteltük.

Minden tökéletes volt, de aztán mint a mesékben, itt is bekövetkezett a rossz.

Nagyi meghalt. Hiába volt mellettem Jungkook, nem tudtam elviselni, hogy az a személy, aki kislánykoromban befogadott, felnevelt, úgy, hogy egy idegen voltam a számára, most itt hagyott. Halála felidézte bennem a szüleim halálát, a múltamat. Üresnek éreztem magam, elhagyottnak. Ismét. Tudtam nagyon jól, hogy ő mellettem van, mégis egyedül voltam. Depressziós lettem, ami ellen nem tudtam, nem voltam képes tenni. Talán, ha nem tartom magamban a kikívánkozó gondolataimat, és megosztom Jungkookkal, akkor könnyebb lett volna, de nem akartam ekkora teherrel súlytani.

„Széthullik minden, szertefoszlik…”

Lassacskán emésztettem meg az elmúlt idő fájdalmait, Jungkook segítségével. Nélküle nem élnék.

Egy évvel Nagyi halála után összeköltöztünk. Egy kisebb lakást vettünk ki, ami közel van az iskolához. Nem lett minden a régi, hiszen mély sebet hagyott bennem, de kezdtem visszatérni az élethez.

Egy kis étteremben voltam pincérnő. Nem állt közel a szívemhez, de kellett a pénz, így hát elvállaltam. Egyik este, mikor hazafelé tartottam, hirtelen erős fejfájás kapott el. Intenzív fájdalom volt, még sosem tapasztalt. Az eddigiek, ehhez képest piskóták voltak. Szédültem, lüktetett az egész testem. Nagyobb léptekben tettem meg a hátralévő utamat, imádkozva, hogy ne ájuljak el. Fogalmam sem volt, hogy mi ez a hirtelen fájdalom, hiszen ma még csak nem is voltak sokan, sőt holnapra is jó időt mond, tehát még a fronttól sem fájhat.

Másnap reggel eszméletlen hányingerre ébredtem. Kipattantam az ágyból, és a fürdőbe rohantam, de nem jött semmi. Öklendeztem, de semmi nem történt. Hiába erőlködtem.

-Haena? –hallottam meg Jungkook álmos hangját mellőlem.

-Elmennél egy tesztért? –kérdeztem erőtlenül.

Miután visszatért, bezárkóztam a fürdőbe, és vártam, hogy a teszt megmutassa, vajon babánk lesz-e. Pár perc múlva feltűnt az első csík, és hiába vártam, nem jelent meg a mellette lévő. Nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sem. Ha pozitív lett volna, akkor megkönnyebbülnék, hogy ezért vagyok rosszul, de így megrémiszt. 

Felállok a vécéről, és bár imbolyogva, de kimegyek Jungkookhoz, aki aggódva figyel.

-Lehet elrontottad a hasad. –nyugtat meg.

Lehet…

„Ez ismétlődik újra, meg újra, miért jövök én mindig vissza?”

Nem mentem dolgozni, nem tudtam. A fejfájásom állandóvá vált, a szédülésem sosem enyhült és kezdtem homályosan látni. Nem mentem orvoshoz, nem tudtam. Hiába erősködött Jungkook, nem mentem orvoshoz. Betudtam az egészet annak, hogy kimerült vagyok a sok stressz miatt. Bár Jungkook ezt nem fogadta el, nem feszegette állandóan.

Talán a második hetemet töltöttem az ágyban, mikor új dologra lettem figyelmes. Eszméletlen köhögő roham uralkodott el rajtam. Mikor lassacskán csillapodott, egy kis nedvességet éreztem meg a szám sarkában.

-Még a nyálam is kifolyt. –kuncogtam az üres szobába. Ujjammal letöröltem, ekkor láttam, hogy az vérvörös. Megéreztem a keserű ízt a számban, mire zokogásba törtem ki. Megijedtem. Halálra rémültem. Nem volt tovább húzni az időt, muszáj orvoshoz mennem. Jungkooknak nem szóltam. Amilyen tempóban tudtam, felöltöztem és hívtam magamnak egy taxit. A kórházba vitettem magam, ahol azonnal fogadtak. Vizsgálatokat végeztek el, rengeteget. Délután még a kórház folyosóján ültem, hogy megtudjam az eredményeket, mikor az orvos behívott a rendelőjébe.

-Foglaljon helyet. –mutatott az asztala előtti székre. –Nem kertelek, a lényegre térek. Megállapítottuk, hogy neoplasma malignum pulmonis-ban, vagyis tüdőrákban szenved. –a szívem kihagyott egy dobbanást, amint kimondta a szavakat. Haldoklom. Összeszorított kezekkel ültem és próbáltam visszatartani a könnyeimet. –Az Ön esetében, a szaporodó daganatsejtek elértek a mellhártyára, ahol szétszóródtak. Emellett, sajnos találtunk máshol is daganatot, bár ez nem biztos, hogy önálló, lehetséges, hogy a tüdőrák áttéte.

-És hol van? –kérdeztem remegő hangon.

-Az agyban.

„Lejjebb és lejjebb süllyedek…”

„Bármit teszek, semmi sem segíthet rajtam…”

 

Mikor tudatosult bennem, hogy haldoklom, nem jöttek könnyek. Nem tudtam sírni. Annyira beleégette magát a halál a tudatomba, és annyiszor találkoztam már vele, hogy nem féltem tőle. Egyet leszámítva.

„Egy dologtól rettegtem, mégpedig, hogy látsz meghalni. Nem akartam, hogy átéld azt, amit én. Csak is Téged féltettelek. Ezért tettem mindent. Bárcsak elmondhattam volna neked, bárcsak bocsánatot kérhettem volna. Ahelyett, hogy személyesen mondtam volna, most így teszem. Kérlek, értsd meg! Mindig is Te voltál nekem, Téged akartalak megvédeni.

Talán Te is ezt tetted volna, hogy kevésbé fájjon.

I need you!”

Most, hogy tudtam beteg vagyok, nehezen, de próbáltam újra pörögni. Nem akartam, hogy bármit is észrevegyen rajtam, és amíg tudtam, addig titkolóztam. Okos fiú volt, tudtam, hogy sejt valamit, de mielőtt bármit is tehetne lépnem kellett. Nem akartam, hogy ő is lássa meghalni azt, akit szeret. Tudom milyen, és hogy megkíméljem, egy másik megoldást kellett találnom. 

Egy üres füzetbe újra írni kezdtem. Mindent, az elejétől a végéig, hogy majd egyszer megtudja, mi történt velem. Neki írtam, azt akartam, hogy tudja, hogy szeretem és bármit is teszek, sosem fogom elfelejteni. Éjjel nappal az íróasztalnál görnyedtem, bezárt ajtók mögött. Eltaszítottam magamtól Jungkookot, azzal magyarázva, hogy egy könyvet akarok kiadni, és hogy ne zavarjon, mert miatta nem tudok írni.

„Mindezeket oly’ nehéz volt kimondani. Nem csak neked, de magamnak is fájdalmakat okoztam. Nem tudtam, egyáltalán nem tudtam, hogy helyesen cselekszem-e, csupán az járt a fejembe, hogy megkíméljelek a legmélyebb fájdalomtól. Láttam a szemeidbe, hogy nem érted, és hidd el, meg akartam magyarázni, de nem tartottam jó ötletnek. Annyira sajnálom! Nem tudom elégszer kérni és nem is várhatom el Tőled, de kérlek, bocsásd meg nekem amit tettem.”

Napokig voltam bezárva egymagam a szobába, a gondolataimmal, a félelmeimmel és a fájdalmammal. Vágyakoztam Jungkook ölelésére, de tudtam, hogy nem lennék képes elengedni.

A gyógyszer nem enyhített a fájdalmamon, sőt mellékhatások belülről faltak fel. Égett a testem, fájtak a belső szerveim. Fájt élni. Mindig is élni akartam, de most a halált vártam. Az egyetlen, ami itt tartott még az élők között, az az, hogy befejezhessem és ha már nem leszek itt, Jungkook elolvassa.

„Most, belátom, így még nagyobb fájdalmat okoztam, de akkor úgy éreztem helyesen cselekedek, már ha ebben a helyzetben volt olyan lehetőség, hogy helyes. A könnyeim áztatják a papírlapokat. Bárcsak visszamehetnék a múltba, hogy megváltoztassak mindent, kivéve, hogy Téged megismertelek.

Szeretlek! Mindennél jobban!”

Hónapokig jártam titokban orvoshoz, de mindhiába. Az állapotom nem javult, hanem rosszabb lett. Az orvosok maximum két évet adtak, ha rendszeresen szedem a gyógyszert. Nem tudtam feldolgozni ezt egyedül. Bárcsak elmondhattam volna neki, de már túl késő volt. Számtalanszor megbántam, de ha már idáig elmentem, nem fordulhatok vissza.

Jungkook elutazott a hétvégén fellépni. Itt volt az idő! Már régen találtam egy kislakást Amerikába. Mindent elintéztem, már csak a Levelet kellett megírnom.

„Nem tudtam megírni. Tizedszer kezdtem újra, mire nagy nehezen leírtam az első mondatot. Annyira könnyű volt elhitetnem veled, hogy eltávolodtunk egymástól, hogy úgy éreztem sikerült téged nem megbántanom.

Kínkeserves sírás közben írtam az utolsó sorokat, hogy mindkettőnknek így lesz a legjobb, és hogy mindez ellenére azt kívántam neked, hogy élj boldogan.

Tisztán emlékszem minden szavamra. Befejezésként megkértelek, hogy bármennyire is meggyűlölsz, olvasd el a könyvem, ha kiadom.

Ez volt az utolsó kívánságom az életben!” 

Költözéskor abbahagytam a gyógyszer szedését. Úgy voltam vele, hogy minek? A könyvet is befejeztem, már csak ki kell adni, minek továbbélni. Miután találtam kiadót, hamar munkához is láttak. Most már nyugodtan pihenhetek én is.

Egy évvel később, történt egyszer, hogy olyan erős fájdalmaim voltak, hogy elájultam és csak másnap reggel talált rám a szembe szomszédom, aki azonnal kórházba vitt és így életben maradtam.

Nagyon kedves lány volt, elég hamar össze is barátkoztunk. Hála Jungkooknak, aki megtanított bízni más emberekben. Hyunji-t hiába próbáltam meggyőzni, hogy nem akarok továbbélni, hiszen már csak egy dolgot kell elintéznem és befejeztem mindent, miatta újra kezdtem a gyógyszer szedését. Legalább addig, amíg Jungkookhoz eljuttatom a könyvet, hogy mindent megértsen.

„Mindkettőnknek nehéz volt. Legbelül tudtam és még most is tudom, hogy minden ellenére szerettél. Hiába hittem azt, hogy elértem, amit akartam, nem volt igaz és ezt valahol mélyen tudtam, csak hogy kevésbé fájjon, elnyomtam. De a Kötelék, mely összekötött bennünket jóval erősebb volt, mint hittem. Olyan volt, mint egy pecabotot tartó horgász, ahol rákapott a hal a csalira és most tekeri fel, hogy a kezében tarthassa. Én voltam a hal, te pedig a horgász. A Kötelék pedig a zsinór, ami erősen húzott feléd. Bárcsak újra a karjaidban tarthatnál.

Tudom, most úgy gondolod, hogy rossz döntést hoztam, de a szerelem elveszi az ép eszünket nem igaz? Lehet azt gondolod, hogy önzőmódjára, csak magamra gondoltam, de nem így van. Igen, önző voltam, de Miattad tettem. A Szerelmem miatt, mert sosem mondtam ki, de a világon mindennél jobban szeretlek. Az összes versemet Neked írtam. Ahogy én a Te múzsád voltam, úgy Te az enyém. Sosem köszöntem meg neked, hogy akkor segítettél a szekrényemmel, és hogy mellettem voltál mindig.

A betegségem ráébresztett, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy van. Kérlek Jungkook, élvezd az életet, légy újra szerelmes és légy boldog. Bármit is tégy, tudd, hogy örökké melletted leszek. A köztünk lévő erős Kötelék sosem gyengül el.

Kék az ég, és süt a nap, ezért tisztán láthatod a könnyeimet. Miért téged szeretlek? Miért Te vagy az? Miért nem vagyok képes elhagyni Téged? Te voltál számomra a levegő, ami életben tartott, Te voltál a mindenem. Szükségem van Rád! Kérlek, bocsáss meg! 

Örökkön örökké szeretni foglak, míg világ a világ, halálom utolsó percéig.

Szeretlek Jeon Jeongguk!”

*a csoportban*

Nehezen fújom ki az orrom az orrkanül miatt, szemeim már vörösek a sok sírástól. Tekintetemet a könyvemen pihentetem, majd végig simítok a borítóján, ahol egy fiú egy fatövében ül, kezében a gitárjával. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel, hogy Róla beszélek. Hiányzik. Ekkor a néma könnyezésem halk szipogás lesz, pillanatokkal később pedig hangos zokogás. Nem nézek fel a hallgatóimra, így is tudom, hogy ők is megértették. A rengeteg mellkasi műtétem miatt, és magától a betegségtől is nehezen veszem a levegőt. Hyunji, mint aki elhatározta magát, hogy nem hagy egyedül és a végletekig mellettem marad, mellém lép és próbál segíteni, hogy rendesen vegyem a levegőt. Miután sikerül, megtörlöm a még mindig folyó könnyeimet és a többiekre nézek.

-Ne haragudjatok, csak nagyon hiányzik. Azt gondoltam, hogy már túl vagyok rajta, de úgy látom ismét tévedtem. –remegő ajkakkal mosolyodok el.

-Bocsáss meg, de… -szólal fel az egyik lány, de mondata közben megtorpan, mire odaszólok neki, hogy nyugodtan, csak az után folytatja: -Jungkook megkapta a könyvet? –még annak ellenére is, hogy furcsán ejti ki a nevét, megdobban a szívem.

-A könyv kiadása után pár hónappal később, kaptam egy e-mail-t, egy koreai ügynökségtől. Az e-mail-ben nem volt más, csak egy link, és annyi, hogy köszönjük. Nem értettem, de rákattintottam a linkre. A képernyő elsötétült és egy nagyon ismerős dallam ütötte meg a füleimet. Csak gitár, semmi más hangszer nem szólalt meg. Aztán fekete-fehérben megpillantottam egy bárszéken ülni Jungkookot, aki a gitárjára figyelt. Azonnal felismertem a dallamot. Ezt játszotta akkor is nekem. Lassan felemelte a fejét és a kamerába nézett. A szemei könnyekkel voltak tele. Ugyanúgy nézett ki, mint akkor, csak a szemei nem a boldogságtól, hanem a szomorúságtól csillogtak. –elsírtam magam, de folytattam. –A hangja egyszerűen csodálatos volt. Boldog voltam, hogy végre a saját dalával vált híressé és büszke voltam rá, de mindemellett mardosott a bűntudat, hogy úgy ott hagytam. Tudjátok, ha lehet ilyen, újra Jungkookba szerettem. A hangjába, a zenéjébe, az érzéseibe, a fájdalommal teli szemeibe, mindenébe. –könnyek folytak végig az arcomon. Hiányzik és szükségem van rá.

-Miről énekelt?

-Hiszitek vagy sem –mosolyodtam el –az elválaszthatatlan kötelékekről. Arról, hogy sodorja bármerre is az élet a szerelmeseket, történjen bármi, egyszer úgyis újra együtt lesznek. És bármit is tesznek, akár jót, akár rosszat, azt a másikért teszik, és erre csak is azok képesek, akik igazán szeretik egymást. A végét pedig ezzel zárta: „Szükségem van rád Kedvesem, még akkor is, ha tudom, hogy megsebzel.” –mikor megláttam, hogy ő van a videóban, tudtam, hogy ez a válasza a könyvre. Tudtam, hogy megbocsátott nekem. A könnyek a szemében nem hamisak voltak, hanem valósak, melyeket én okoztam és melyeket miattam ejtett.

Tudtam, hogy szeret, hogy nem felejtett. 

Az üzenete után, hogy egyszer újra együtt lesznek a szerelmes párok, már nem féltem az előttem álló haláltól. Tudtam, hogy mind a ketten erre vágyunk. Jungkookot ismerve tudtam, hogy betartja, amit kértem tőle és élni fog.

Mindegy mennyivel előbb megyek el, mint ő, a Kötelék miatt, ha eljön az ő ideje is, rám talál, és újra együtt leszünk. Örökké.  

Valentine's Day +18 (BTS V)

-Szóval muszáj elmennünk rá! Kérleeek!

-Miért nem mész el a pasiddal?

Haena éppen arról ecsetel, hogy menjünk el moziba, megnézni a Szürke ötven árnyalatát, mert, hogy ha fele annyira jó, mint a könyv, már megérte. Őszintén szólva, nekem is lenne hozzá kedvem, de nem Haenával.

-Persze, aztán nézzem, ahogy nem rám áll fel neki? Hát szerinted ennyire hülye vagyok? Ne, inkább ne válaszolj! –előzött meg, mielőtt szólhattam volna. Könyörgő szemekkel nézett rám és addig nem hagyta abba a kérlelést, amíg igent nem mondtam neki.

Miközben drága barátnőm a körmeit festegette, a történetet kezdte mesélni. Bevallom, egyre jobban tetszett és most már én is látni akartam. Viszont kicsit félek a következményektől. Egy, ma Valentin nap van és azzal, akivel tölteném, inkább hagyjuk. Kettő, ha megnézem, muszáj Vele levezetnem a felgyülemlett izgalmat, vagy minek nevezzem és azt most nem igazán érdemelné meg. 

-Kicsim, jött neked valami. –nyitott be Haena szobájába az anyukája, de ahelyett, hogy az arcával néztünk volna szembe, egy hatalmas, de tényleg egy hatalmas rózsacsokorral találtuk szembe magunkat. A szőke lány hangosan sikongatni kezdett és abbahagyva a lakkozást, felpattant az ágyáról és körbe ugrálta édesanyját. Előrehajolva nagyot szippantott a virágból és lehunyt szemekkel kérdezte: -Ez mi? Vagy hogy? –erre anyukája csak kuncogott, majd kezébe nyomott egy szív alakú lapot.

-Na mit ír? –kérdeztem az ágyán ülve, ölemben a tőlem kapott Mickey egerével.

-Jungkook!! –kezdett el visítozni mint egy öt éves, mi pedig nevetni kezdtünk gyerekes viselkedésén. –Nyolcra érted megyek Szerelmem, és egy béna szívecske. Sose fog normális szívet rajzolni ez a gyökér. –elvette a csokrot, majd miután az asztalára tette és az anyukája is kiment, egyből a nyakamba ugrott. Keserédes mosollyal és kicsit fájó szívvel, de örültem a boldogságának. A nagy vihogásban véletlenül kicsusszant egy nagyobb sóhaj a számon. Azonnal elengedett és egy szót sem szólva bámult rám. Mikor felfogta, hogy magamtól egy árva szót sem fogok kinyögni, belekezdett. 

-Már ne értsd félre, nem azért mondom, de nem kellene neked máshol és mással lenni?

-De, kellene. –hajtom le fejem és az ölemben pihenő játékot kezdem piszkálni. Hirtelen mozdulattal kirántja a kezemből, félre dobja és felhúz az ágyból. Értetlenül pislogok, ahogy felkap egy csinosabb felsőt az itthoni helyett, megfésüli a haját, majd az enyémet is kisebb nagyobb sikerrel, majd a táskája után megfogja a kezem és lesietve az emeletről, bedob a kocsijába. A meglepetéstől és a hirtelen történtektől, csak akkor kapok észbe, amikor már vagy tíz perce utazunk. 

-Mégis hova megyünk? –kérdezem, de válaszra sem méltatva, a táskájába kezd kutatni és miután megtalálja amit keres - ezt abból gondolom, hogy miután kihalászta a telefonját, hátra dobta a táskát - és mit sem törődve velem, tárcsázott egy számot. 

-Szia! Igen, köszönöm, nagyon szépek. Nem nincs baj, csak azért hívlak, hogy lehet, hogy kések egy kicsit. –szünet –Jajj, az nagyon jó lenne. Igen, gyere majd akkor be és ígérem, sietek. –kuncog. –Az titok, de emlékezetes lesz, azt garantálom. –ez a mosoly, ami kiült az arcára nagyon ritka nála, legalábbis én alig látom, ugyanis ez a perverz mosolya. Vajon mit tervez? –Akkor este. Én is, szia. Na ezzel is megvolnánk. –mondja már nekem.

-Szóval hova megyünk? Ha ruhát akarsz venni az estére, ráérünk, ugyanis még csak két óra van.

-Meséld csak mi történt. –parancsol rám, miközben szemét le sem veszi a főútról. –Utána mindent megtudsz. 

Nagyot sóhajtok. –Az a barom elfelejtette a Valentin napot. –erre kipukkad belőle a nevetés. A rádióban szóló zenét is simán elnyomja a hangja. –Több empátiát kérnék. –mosolyodok el én is.

-Taehyung egy ufó! –csapkod a kormányon, így véletlenül megnyomva a dudát és halálra rémítve ezzel az előttünk lévő autóst és mikor meg is előzzük, látjuk, hogy a pasas feje lassan szétdurran a méregtől. Ezen csak még jobban nevetni kezdünk, majd Haena a gázra lépve jókora távolságot tesz közénk. –Ezt nem hinném el, ha nem ismerném.

Az én kedvem is kezdett jobb hangulatba menni, leszámítva, hogy tényleg rosszul esett, hogy ennyire szita az agya. –És az a legnagyobb az egészben, hogy nem ez az első. Tavaly mondjuk a szülinapi bulimról késett. –hihetetlen, hogy akkor is micsoda hisztit csaptam belőle és mégis annyira szeretem ezt az eszementet, hogy az összes baromságát rövid időn belül megbocsájtom. 

 -Tuti, hogy elfelejtette? Nem lehet, hogy csak megjátssza? –próbál javítani Taehyung hibáján, de feleslegesen igyekszik.

-Tudod jól, hogy ami az egyik fülén be az a másikon ki. Egy hete célozgatok, hogy valami fontos dolog lesz a hétvégén, erre tegnap bejelentette, hogy nem felejtette el, hogy Jonginékkal mennek focizni. Komolyan mondom –csapok a homlokomra –látnod kellett volna milyen büszke volt magára, hogy végre nem felejtett el valamit. Azt az idióta vigyorát le sem lehetett törölni a képéről. –barátnőm a könnyeivel küszködött, és csitítani próbálta egyre hangosodó nevetését, míg én igyekeztem nem követni a példáját és halál komolynak lenni, de mikor felhorkantott nem bírtam tovább.

A Szöul táblát meglátva eszembe jutott, hogy még mindig nem tudom, hová tartunk.

-Szóval?

-Tudod, már régóta gondolkodom, hogy én mivel lephetném meg Kookot és beugrott egy nagyszerű ötlet. Ehhez viszont még nyolc előtt két helyre is el kell mennem. Valamint ez neked is jó lesz! –hatalmas és veszedelmes vigyor jelent meg kerek fején, majd visszatérve a vezetéshez, folytatta: -Megígérem neked, Kim Taehyung sosem felejti el többször a Valentin napot! Könyörögni fog, hogy minden nap az legyen.

Ezzel lezártnak tekintette a beszélgetésünket, én pedig ugyanolyan tudatlan maradtam, mint a kérdés elején. Kösz Haena, tudtam hogy számíthatok rád. 

-Ezt most nem értem. –jelentettem ki, miközben kiszálltunk az autóból és amint bezárta az ajtót és ellenőrizte is, elindulunk a pláza felé. –Miért segít nekünk a Pláza?

-Néha elgondolkodok melyikőtöknek esnek le később a dolgok. –erre finoman hátba vágtam, igen, a Pláza kellős közepén. –Akarod, hogy elmagyarázzam vagy sem? –bocsánatkérő mosolyt küldök felé. –Helyes. Na szóval, azért jöttünk ide, ilyen korán, hogy megnézzük a negyedóra múlva kezdődő Szürke ötven árnyalatát, mint ihletadó. Mivel nekem időre kell haza érnem, nincs totojázásra időnk. Valamint, el kell mennünk még a Luciferbe is.

-Ho…hová? A Lu..cifer? Az egy sze…

-Igen, most mit vagy kiakadva? Megmondtam, többet nem felejti el. Szia, két jegyet szeretnénk… -tovább nem is figyeltem rá, hiszen ha akartam volna sem tudtam. Most éppen azt tervezzük, hogy megerőszakoljuk a fiúkat? Azt se tudom, miket kellene venni abban a szex boltban. Na meg, egyáltalán akarnám-e? 

-Hyunji? Itt vagy? –telleget szemem előtt, mire halkan, de erőteljesen bukik ki belőlem a mondandóm.

-Te komolyan arra készülsz, hogy megerőszakold Jungkookot? Elment az eszed?

-Nyugodj már meg! –vállamra teszi két kezét –Nem azt mondtam, hogy ugyanazt tesszük, amit a könyv leírt. De ha elolvastad volna, tudnád, mikre gondolok. Nem fogjuk sebesre ütni őket. Ez csak egy emlékezetes Valentin napi ajándék lesz. –átkarolt a vállamnál fogva és abba a terembe mentünk, ahol a filmet fogják vetíteni. 

Igaza volt. Meg kellett néznem a filmet, hogy értsem mégis mit akar. Bevallom, legnagyobb meglepetésemre, tudtam azonosulni a női illetve a férfi főszereppel is. Kedvem támadt jól elnáspángolni a kicsi Taehyung popsiját.

Miközben kifelé sétáltunk, hallottam, amint a tömeg a filmet elemezgeti. Mi eközben már egy alapos kis tervet eszeltünk ki az estére. 

-Na? Mehetünk? –néz rám barátnőm, mikor egyesbe teszi a váltót.

-Ó, de még mennyire. –dugom ki nyelvem és képzeletben magam előtt látom, ahogy előbújnak a kis ördög szarvaim. A Lucifer mindössze pár sarokra volt a mozitól. Szombat késő délutánhoz képest, bár ez már inkább este volt, kevés autó és ember mászkált az utcákon.

-Ott! –kiáltottam amint megláttam egy üres parkolóhelyet, ahová nagy nehezen sikerült bepasszírozni az autót, majd nyílegyenesen megrohamoztuk a boltot.

-Sziasztok! –köszönt az üzletben az eladó. Első ránézésre a srác nem éppen a lányokat szereti, de ez csak jó! Tudja, mi kell a fiúknak. –Segíthetek?

-Szia, igen azt hiszem. 

-Mikre gondoltatok pontosan? Kezdjük mondjuk veled, ha nincs ellened? –mosolygott Haenára, de a kérdést nekem címezte.

-Csak tessék. –mosolyogtam én is.

-Nos, tulajdonképpen, egy kicsit játszanék a barátommal. Húznám az agyát. –pirult bele a mondatba, ahogy tovább gondolta fejben az estéjüket. Hihetetlen képzeletereje van Haenának és nem csak nagy, de gyors is. –Szóval, te minek örülnél? 

A srác elgondolkodott, majd intett, hogy kövessük. –Ha rád nézek, te inkább az ilyen cuki dolgokat szereted. –célzott a tetőtől talpig pinkben pompázó lányra. –Mit szólsz ehhez? –átnyújtott neki egy pink szőrös bilincset, amitől unniem szeme azonnal felcsillant. –Tehát ez kell. Lássuk, mi van még neked. Ó ez pont neked való. –kezébe nyomott egy rózsaszín paskolót. 

-Ezek jók lesznek. Van esetleg valami pink csipkéd? –míg Haena és a srác a „ruhákhoz” mentek, addig én összeszedtem egy-két dolgot. Nekem nem cuki dolgok kellenek, hanem az, hogy Taehyung egy életre megtanulja, hogy soha többet nem felejthet el semmit.

-Nézd Hyunji… -mutatja fel a csipkéjét a pénztárnál, majd miután észreveszi, milyen apróságokat hoztam, tátott szájjal mered rám. -Jézusom ezt szeretnéd? –emeli fel a lánccal összekötött mellbimbócsipeszt. 

-Egy szóval sem mondtam, hogy most finom leszek. 

A tervem egyszerű volt. A szokást megtartva, a szombat estét mindig V-nél töltöm és mindig én főzök valamit vacsorára. Ez most is így van. Persze innentől változnak a dolgok. Fél kilencig tart a foci, szóval olyan kilenc körül már itthon is lesz, üres gyomorral. Addig már csak ötven percem van. A kaja kész, az asztal megterítve. Sietve teszem tele a hálót gyertyákkal, majd rózsaszirmokat szórok az ágyra és köréje. Ha terv szerint haladok, nem jön be nélkülem ide. Miután végeztem, a fürdőbe rohantam, hajat mostam és csupasszá varázsoltam magam.

Hajszárítás közben jött csak rám az izgalom. Egészen eddig semmi problémám nem volt, eszembe se jutott, hogy lesz merszem megtenni ezeket. Most, hogy lefürödtem kezdek el izzadni… Komolyan mondom ez is csak én lehetek.

-Szívem, megjöttem! –hallom meg TaeTae hangját a búgó hajszárító mögül. –Szia! –jön be a fürdőbe és csókol bele nyakamba. Érintésére csak nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne remegjek meg, de ha nem tartanám magam, nem lenne igazi a meglepetés. A tükörben látom, ahogy becsukja a szemét és csücsörítve várja, hogy szájára tapasszam az enyémet. Nagyot nyelve és magamra erőltetve a sértődött énemet, kislisszoltam előle és fájó szívvel hagytam ott, de előtte még oda vakkantottam neki, hogy kész a vacsora. Muszáj ezt az álcát fent tartanom, hogy érezze, valami nem okés. 

-Mi a kaja? –jelent meg V néhány perc múlva. Tisztán lehetett rajta látni, hogy nincs oda a viselkedésemért és nem érti mi rosszat csinált. Leült az asztalhoz és egészen addig nem is szólalt meg, amíg újra üres nem lett a tányérja. Olyan kis félénk volt. Félt, hogy mikor harapom le a fejét. Kezdtem élvezni a dolgokat, hogy minden jól halad, persze mindemellett eszméletlen bűntudatom volt, ahogy lehorgasztott fejjel ült maga elé bámulva. 

-Pakolj el légyszi, aztán menj el fürdeni. –szóltam oda neki, aztán besiettem a szobába. Reménykedtem benne, hogy V lassabban fog elkészülni, mint ahogy én felvenném ezt az átkozott ruhát. Először nagyon nem tetszett, de magamon kezdem megkedvelni. A fűzőm, amit direkt erre az alkalomra vettem, pont akkora volt, hogy eltakarja, hogy nincs rajtam bugyi. Eszem ágában sem volt megkönnyíteni Taehyung dolgát, de ezzel is csak az agyát húzom. A tükörben néztem magam és meg kell hagyni, nagyon szexi vagyok. Csorogni fog a nyála is.  

Már az utolsó simításokat végzem a ruhán, mikor hallom, hogy a vízcsobogás abbamarad. Gyorsan meggyújtom a gyertyákat és még fújok magamra egy kis parfümöt. Mikor lekapcsolom a szobában a villanyt, meghallom V lépteit. Gyorsan verő szívvel támaszkodom meg az ajtóval szembeni szekrényoldalán, kezemben egy korbáccsal és várom, hogy végre benyisson. 

-Tudom mi a baj! Akkora hülye vagyok! –nyit be fején egy törölközővel és amint lekerül róla és rám néz, eláll a szava. –Te magasságos… -a gyertyák által nyújtott fényben éppen hogy látom, ahogy szaporábban kezdi venni a levegőt. Beharapva alsó ajkamat lépkedek hozzá. Kiveszem kezéből a nedves törölközőt és a földre hajítom. Lefagyva áll előttem miközben én körbe sétálok és a korbáccsal végig követve utamat simítok végig csupasz testén. Reakciója egyre csak növeli a bátorságomat és az önbizalmamat. 

-Szóval Kim Taehyung –megállok előtte, egyenesen szemébe nézve, miközben egyik kezemmel a jobb karját cirógatom, másikkal pedig fogom a korbácsot és azzal simítok fel-le mellkasán. –tudod, hogy rossz fiú voltál? –lehelem szavaimat ajkára és annyira hajolok közel hozzá, hogy finoman végig simítsak az enyéimmel rajta. Ádámcsutkája lassan emelkedik és süllyed, de nem válaszol. Ezért meglendítem a kis játékszerem és a fenekére suhintok egyet, mire ő felszisszen és a fájó részéhez kap.

-Ezt most miért kaptam? –kérdezi azzal az idétlen, de mégis mocskosul szexi vigyorával. Erősen rámarkolok fenekére és lábujjhegyre állva súgom fülébe a választ, minden egyes szó után hozzáérve füléhez. Félszemmel hirtelen emelkedő mellkasára pillantottam és a már kissé ágaskodó bimbóira. –Rossz voltam. –válaszolja aztán. –Most meg kell büntetned? –kérdezi ravasz mosollyal az arcán, mire erősen beleharapok fülcimpájába.  Szájából kicsusszan egy mélyről jövő nyögés. Hangjára már bennem is kezdenek dolgozni a hormonok és érzem, hogy sietnem kell saját magam miatt is. Ezért, most csak egy finomabbat csapok a hátára, jelezve, hogy induljon meg az ágy felé. Szépen leültetem, én pedig ölébe ülök. Boxerjén keresztül érzem, ahogy halványan lüktet alattam. Lassan mozogni kezdek rajta, még több nyögést kiváltva így belőle. Nyakához hajolva kezdem el csókolgatni. Minden egyes kis szegletet végig hintek puha csókokkal, szabad kezemmel pedig tarkójánál belemarkolok hajába és erősen húzom hátra fejét, hogy aztán állától kulcscsontjáig végig nyaljak rajta, közben folyamatos, lassú tempóban mozgok ölében. Fülemet megcsapja az egyenletes nyögdécselése, amitől kezdek nedvesedni én is, ezért abbahagyok minden tevékenységet és hátra lököm az ágyon. 

-Csússz feljebb! –parancsolok rá. Mialatt feltornássza magát a párnákig, le sem veszi rólam a szemét. Szemeimtől lejjebb siklik a kulcscsontomig, onnan melleimig, amit alig takar valami, majd végig néz a lábaimon is és újra arcomat fürkészi. Ekkor lassan szétnyitom számat és végig nyalok alsó ajkamon, amit be is harapok. Szabad kezemet felvezetem a nyakamhoz és végig simítok magamon, a mellemen egészen a lábam közéig. Másik kezemmel, a korbács végével simogatom felsőtestét, majd ágyékán is végig húzom egyszer kétszer. 

-Hyunji… -sóhajtja és már nyúl is kezével ágyékához, mikor rácsapok a kezére, amit ő aztán el is kap onnan. Hirtelen ráülök és a párna mellől előhúzok egy selyemkendőt, amivel összekötözöm csuklóit és a feje felé teszem. 

-Ne merészeld elvenni, különben megbüntetlek. –suttogom kéjes hangon a szemeibe nézve és azért egy kicsit remélem, hogy megpróbálja majd. Kezdek belejönni a szerepembe. Nagyot nyelve bólint egyet, hogy megértette. 

A korbácsot magam mellé rakva, most egy hosszabb pálcát veszek kezembe, amint színes tollak díszelegnek. A térdeimre támaszkodva felülök az alattam lévő fiúra és a tollakkal először magamat kezdem kényeztetni. A hajamat hátra dobom és a vállamon húzom végig a botot, majd a mellem közébe simítok, közben lassan hátra vetem a fejem és szétnyitott ajkakkal veszem a levegőt. Rövid idő után a tátott szájjal bámuló V-re pillantok, aki szapora légzéssel és csillogó szemekkel könyörög, hogy érjek hozzá. Újra mozogni kezdek már merev péniszén és most rajta húzom végig a tollakat. Mellbimbóit hosszabb ideig ingerlem, majd közelebb hajolva hozzájuk, elteszem a pálcát és egyiket kezemmel, míg másikat a nyelvemmel kényeztetem tovább. Amint hozzáér nyelvem, a levegő bent reked mellkasába és csak akkor kezd el újra lélegezni, mikor kezemmel abbahagyom. 

-Hyunji… -sóhajtja. Szabad kezemmel előkutatom a csipeszeket. Elhúzódva tőle látom, ahogy lehunyt pillákkal és kissé száraz ajakkal rendezi a levegő vételét. Kapva a lehetőségen, ágaskodó bimbóira teszem a csipeszeket. A hirtelen jött hidegtől és gondolom, a kellemetlen érzéstől felszisszen egy kicsit, de amint meglátja arcomat, elmosolyodik. Nem csodálom, hiszen nagyon élvezem, ahogy ki van szolgáltatva nekem. Fölé hajolok és az este alatt először csókolom meg. Lassú és szenvedélyes csók volt. Nem siettem el és ő sem. Mindketten körbe jártuk a másikat és mindkettőn csókjában érezni lehetett, mennyire kívánjuk a másikat. Újra mozgatni kezdtem a csípőmet, így Taehyung a csókba nyögött, amitől nekem is hangot kellett adnom. Egy dolog rossz ezzel a szado-mazoval kapcsolatban, hogy saját magamat is kínzom, hogy még mindig nincs bennem.

A semmiből magamon érzem V összekötözött kezét, ezért abbahagyom szája kényeztetését és a korbácsomért nyúlva, erősen suhintom meg combját. Erre ő hangosan nyög fel, én pedig visszateszem feje felé kezeit. 

-Megmondtam, hogy megbüntetlek nem igaz? –suttogom ajkaira, majd végig nyalok rajta. Leveszem róla a csipeszeket és amint elhajítottam, a számba veszem felváltva az érzékennyé vált bimbóit.

-Uramisten! –sóhajtozik alattam és egész testével beleremeg. –Ahh… -nyögi én pedig abbahagyva, felülök és két kezemmel végig simítva magamon húzom lejjebb a fűzőmet, csak annyira, hogy a melleim előbukkanjanak, majd kezembe véve kezdem el masszírozni. V teljesen lefagyva fekszik alattam. Nem volt hozzászokva az efféle előjátékokhoz, és én sem. Még sosem nyúltam magamhoz és eleinte nem is akartam, de a helyzet megkívánja és a látvány, amit V nyújt, mindent megér. Két ujjamat a számba veszem, alaposan benedvesítem és így kezdem el bimbóimat dörzsölgetni. Beharapott ajakkal élvezem, amit csinálok és nem csak én, de V is nyögni kezd. Csukott szemmel döntöm hátra a fejem, de Taehyung kapva az alkalmon, megmarkolja egyik mellem, mire abbahagyom saját magam kényeztetését és a fiú keze után kapva nyomom le a feje felé, miközben ráharapok alsó ajkára. 

-Te akartad. –mondom neki, majd a párna alól előhúzok egy selyem szemkötőt és ráhúzom a fejére ezzel eltakarva mindent előle.

-Ahj, ne csináld. Ha nem érhetek hozzád, legalább had lássalak. –kérlel, de hiába, mert nem fogok engedni neki.

-Majd most megtanulod, hogy nem felejtesz el dolgokat többé.

-Már megtanultam. Komolyan!

-Fejezd be, vagy a szádat is betömöm. –megszeppenve hallgatott el végre, így folytathattam. Lemásztam róla és a boxerjába kapaszkodva lehúztam róla. Szemem azonnal megakadt ágaskodó férfiasságán. –Úristen. –sóhajtottam a látványtól és éreztem, hogy nagyon nedves vagyok már én is.

-Még meg vagy lepve? Szétdurranok! –emelte fejét, de ahogy megérezte, hogy rajta ülök és nincs rajtam bugyi, vissza is dőlt az ágyra. –Isteneeem!

Az ágy melletti edényből kivettem egy kisebb darab jeget, a számba vettem és miközben a számban tartottam, végig csókoltam nyakán és kulcscsontján. Hosszabb ideig játszadoztam a fültövénél, majd ajkaim közé vettem a még el nem olvadt jeget és végig húztam felső testén, majd a köldökébe hagyva lejjebb haladtam és kezembe vettem forró péniszét. Ahogy rámarkoltam feltört belőle egy hangos, de mély nyögés. Már nagyon szerettem volna érezni magamban, de tudtam, hogy még nem jött el az ideje. Lassan húzogatom rajta a bőrt, mindig kicsit megállva és a hüvelykujjammal végig simítva makkján, ami minden mozdulatomra egyre nedvesebb lett. 

Míg a jég miatt hideg számba vezettem merevedését és jó erősen szívni kezdtem, közben nyelvemmel körbe jártam, és végét megnyalva éreztem azt a kellemes ízt, ami tökéletes bizonyítéka volt annak, hogy mennyi bátorság kellett ahhoz, hogy legyőzzem a saját határaimat és félelmeimet és bizonyítsa, mennyire szeretem.

-Úristeen, ne..eem bíroom! –V teste megfeszült, ebből tudtam, ha nem engedem el, azelőtt elmegy, mint ahogy terveztem, ezért lassan, egy utolsó szívással elengedtem. Felmásztam hozzá, ráültem hasizmára és kínzó lassúsággal levettem a kendőt a szeméről. –Hyunji… -lehelte nevem, mire kedvesen rámosolyogtam. Visszamásztam ágyékához és egészen addig szemeztem vele, míg rá nem ültem merevedésére, akkor mind a ketten ívbe feszült testtel szoktunk hozzá a másikhoz. V egyre gyorsuló légzése imponált, hogy lassan engedjem magamba méretét. Ahogy kitöltött, jöttem rá, hogy mennyi erő kellett ahhoz, hogy visszatartsam saját magam attól, hogy rávessem magam. 

Mindkettőnket dicséret illet, hogy eddig kibírtuk. Teljesen magamba engedtem őt, ezzel rögtön eltalálva azt a pontot, amitől mindketten egyszerre nyögtünk fel. Először lassú tempót diktáltam, majd minden egyes nyögésével és morgásával gyorsítani kezdtem, míg végül a testem könyörögni nem kezdett az érintéséért. –Ahh… Kéérlek, haad ér…jek ahh… hozzád! –mély hangja olaj volt a tűzre és olyan mélyre ültem, amennyire csak tudtam. Ahogy makkja elért, mindketten felnyögtünk. Az én magas és vékony hangom ellenben az ő mély hangjával tökéletes párost alkotott. Rátámaszkodtam mellkasára és a gyors tempómat felváltotta a lassú, mély, körkörös mozdulat. 

-Istenem! –sikítom a jóleső érzéstől. –Nem bírom tovább. –kiáltom és gyors mozdulatokkal kötöm ki kezeit, hogy aztán azok azonnal hozzám érjenek és minden érintés után olyan érzést keltsenek bennem, mintha meggyulladnék. Ez volt Taehyung. Az érintésétől mindig égett a bőröm.

Taehyung felült és magához ölelve csókolt meg, olyan hevesen, amilyet még sohasem éreztem.  Egyik kezével a hátamat cirógatta, míg a másikkal a hajamba markolt és úgy vont még közelebb magához, addig én egy percre sem hagytam abba a mozgást rajta. Aztán hirtelen megfordított és most én kerültem alulra. Lassan kezdett el bennem mozogni, bal kezére támaszkodva, míg másikkal az arcomat és a hajamat simogatta végig a szemembe nézve. 

-Szabaduljunk meg ettől a szexi, de kényelmetlen ruhától. –hogy segítsek neki, megemeltem magam, míg ő szépen kicsatolgatta a fűzőm hátulját. Ilyenkor áldom magam, hogy nem a kötőset vettem meg.

Óvatosan levette rólam és most már meztelenül fektetett vissza a párnák közé. Sokkal szabadabb és könnyedebb volt a mozgásom.

-Látod, az a gonosz ruha mit tett veled? –mondja, miközben végig simít a mellem alatt, ahol megvágta a fűző, majd finom puszikkal hinti el a piros vonalat. Minden apró érintésére megremegek. Nem elég hogy egyre mélyebbre jut bennem és állandóan eléri azt a pontot, nem még egy újabb ingert is társít, hogy teljesen elvegye az eszem. 

-Taehyung, nem bíroom máár! –sikítok belemarkolva a hajába.

-Még egy kicsit! –morog a nyakamba. A rezgő hangjától és a több oldali ingerektől a testem megremeg, ívbe feszül és egy hangos sikollyal elélvezek.

-Ahh, Hyunji! –morogja V, majd ahogy összehúzódok pénisze körül, ő is elélvez. Erőtlenül fekszik rám, még mindig lüktető férfiasságát nem véve ki belőlem, ami olyan jó érzés, hogy kitölt. 

Lassan helyre áll mindkettőnk szívverése és amikor visszatér belé az erő, legördül rólam és mindkettőnket a takaró alá húz. Kinyújtja a karját én pedig ráfekszem és szorosan mellkasához bújok, ő pedig automatikusan magához ölel.

-Meg tudsz nekem bocsátani, hogy ilyen szita az agyam? –kérdezi, miközben a hajammal játszik. Válasz helyett csak izmos mellkasára puszilok. –De ha ez lesz, ha elfelejtek valamit, örömmel felejtem el legközelebb is. –röhög fel.

-Idióta! –csapok rá egyet.

-Nagyon szeretlek! –suttogja és húz magához.

-Én is Taehyung! –bújok hozzá még jobban és mielőtt elalszunk, áldom Istent, hogy megteremtette ezt az ufót nekem.